+36 70 779 3365  |   e-mailt küldök 

Akciók Raktárról OUTLET Termékek Ajánlatot kérek ❯ Referenciák Vevőszolgálat Kapcsolat

Forgószék tesztüzemben

 

Egy forgószéket úgy is le lehetne tesztelni fáradásra és teherbírásra, hogy különböző méretű és testsúlyú emberek egész nap leülnek benne, majd felállnak belőle. "Érdekes" munkakör lenne, bár így elég sokáig tartana végigvinni a több tízezer ciklust. Ezért inkább a forgószékgyártók kifejlesztette egy masinát erre a feladatkörre, ami ugyanazzal a "lelkesedéssel" képes végigvinni a nem rövid tesztüzemet.

Az alábbi videóban erről mutatunk Önnek egy rövid összeállítást:

 

 

A forgószék-tesztelő gép azt a mozdulatsort szimulálja, ahogy beleülünk a forgószékbe, vagyis megterheljük az ülőlapot, majd nekitámaszkodunk a háttámlának, majd felállunk belőle. És ezt a mozdulatsort ismétli meg a gép több ezerszer-tízezerszer.

Illetve a különböző mozgásokat képes a masina külön-külön is tesztelni, vagyis, hogy csak az ülőlapot terheli, vagy csak külön a háttámlát. Az ülőlapot, ami ugyebár a nagyobb terhelést kapja használat esetén, 160 kg-ig terjedő súlytartományban képes terhelni, míg a háttámlát, ami ugye nincs akkora terhelésnek kitéve, 10- 60 kg között.

 

 

 

IrodaSzékem.hu élő ügyfélszolgálat

Ha kérdése van hívja ügyfélszolgálatunkat:

06 70 779 3365

vagy írjon

e-mailt

Információk

GYIK »

Információk »

Vásárlás menete »

Házhoz szállítás »

Ár- és fizetési információk »

Garancia, árucsere, lemondás »

Adatkezelési tájékoztató »

Általános Szerződési Feltételek »

Vásárlóinktól kaptuk »

Irodaszék vásárlás előtt »

 

 

 

 További cikkek


Így is lehet ülni - Egy vezetői szék kényelme

Így is lehet ülni - Egy vezetői szék kényelme

Többféle dologról árulkodhat egy vezetői szék. Leggyakrabban tiszteletet parancsol, jelzi, hogy a többiek felett állunk. Persze ezt is lehet többféle képen: csak finoman utalni rá, éppen hogy jelezni, vagy határozottan kijelenteni, hogy "bizony" nem lehet azzal packázni, aki ebben a székben ül.

 
Ahol a fontos döntések születnek

Ahol a fontos döntések születnek

Egy jó, kényelmes tárgyalószék kulcsfontosságú eleme a tárgyalóteremnek, mivel közvetlen hatással van a résztvevők koncentrációjára, közérzetére és a megbeszélések hatékonyságára. Egy ergonomikusan kialakított, esztétikus szék nemcsak kényelmet biztosít, hanem professzionális benyomást is kelt.

 
Gamer székek

Gamer székek

Az egészség megőrzése egy forgószék vagy gamer szék esetében ugyan az: ergonomikus kialakítás, illetve minél nagyobb fokú testreszabhatóság. A gamer szék elnevezés inkább a funkciók és a design együttes meglétének köszönhető. De kinek való egy gamer szék és miért?

 
Válasszon bárszéket otthonába, irodájába, vagy akár éttermébe

Válasszon bárszéket otthonába, irodájába, vagy akár éttermébe

Vajon milyen bárszéket érdemes választani, ha pulttal már rendelkezünk, de a házfelújítás, vagy az építkezés csak most ért véget és egyelőre a beszerzés fázisában vagyunk (esetleg meguntuk régi bárszékeinket)? Tippek a cikkben.

 
Tippek irodai szék tisztításához

Tippek irodai szék tisztításához

Az irodában lévő székek a mindennapi használat során folyamatosan piszkolódnak. A karbantartás és tisztítás az állagmegóvás része. Néhány tipp a székek tisztításához.

 

IrodaSzékem.hu Információk Kapcsolat Irodaszék vásárlás előtt! (Cikkek) ÁSZF Adatkezelési szabályzat Elállás szerződéstől

 

IrodaSzékem.hu facebook közösség IrodaSzékem.hu Instagram közösség IrodaSzékem.hu linkedin csatorna IrodaSzékem.hu pinterest csatorna IrodaSzékem.hu youtube csatorna

 

Üzemeltető: Mikron Technológia Kft.
(alapítva: 2008)

+36 70 779 3365

 

Akcióink 2026.10.01. - 2026.10.31-ig, ill. a készlet erejéig érvényesek. A meghirdetett akcióink a megadott időszakon belül változhatnak. A különböző akciók, kedvezmények és egyedileg kiadott ajánlatok nem vonhatóak össze és nem halmozhatóak. A webáruházban látható termékképek csak illusztrációk, a meghirdetett színek a valóságban eltérhetnek. Az egyes termékek árai a képeken látható kiegészítőket nem tartalmazzák. A honlapon látható árak magyar forintban értendő bruttó kiskereskedelmi árak, melyek tartalmazzák a 27% ÁFA értékét. A feltüntetett árak, termékképek és leírások tájékoztató jellegűek, és nem minősülnek ajánlattételnek, az esetleges pontatlanságért nem vállalunk felelősséget. Irodaszékeinket egész Magyarország területén bárhova házhoz szállítjuk Önnek. A szállítási díj nem függ a távolságtól.

 

Simplepay biztonságos fizetési megoldás


Budapest  •  Debrecen  •  Győr  •  Pécs  •  Miskolc  •  Székesfehérvár  •  Kecskemét  •  Nyíregyháza  •  Szolnok  •  Esztergom  •  Szeged  •  Békéscsaba  •  Tatabánya  •  Sopron  •  Siófok  •  Szekszárd  •  Nagykanizsa  •  Veszprém  •  Csorna  •  Szombathely  •  Pápa  •  Eger  •  Paks  •  Zalaegerszeg  •  Kaposvár  •  Mosonmagyaróvár