| +36 70 779 3365 | e-mailt küldök |
Akárcsak az, hogy milyen ruhát veszünk fel, vagy, hogy milyen óra fityeg a csuklónkon, az is kifejez bennünket, hogy hova ülünk, hogy milyen székben foglalunk helyet nap, mint nap. A kényelem mellett – ami ugyancsak fontos, főleg, ha irodai munkát végzünk – ez a beosztásunkról is árulkodik, valamint arról, hogy mi milyen módon viszonyulunk saját pozíciónkhoz.

Ha vezetők vagyunk egy adott munkahelyen, vagy éppen saját cégünk van, akkor ez a székünkben is megnyilvánul. Többféle dologról árulkodhat egy vezetői szék. Leggyakrabban tiszteletet parancsol, jelzi, hogy a többiek felett állunk. Persze ezt is lehet többféle képen: csak finoman utalni rá, éppen hogy jelezni, vagy határozottan kijelenteni, hogy "bizony" nem lehet azzal packázni, aki ebben a székben ül.
Ami a vezetői székekben szinte minden esetben közös, hogy magas a támlájuk. Valaminek a nagysága mindig is annak volt a motívuma, hogy szintén valami "nagy" dolgot szimbolizáljon, ez esetben azt, aki ül abban a bizonyos székben. Természetesen nem a főnök fizikai fölényéről van szó, hanem simán a pozíciójáról, amit betölt.
A háttámla mellett aztán ott van a kartámla, ez szintén, ha vaskosabb, akkor az erőre utal, amivel élhetünk, ha kedvünk úgy tartja. Mintha csak a kartámasz, a mi meghosszabbított kezünk lenne. A vezetői székek olykor külön fejtámaszt is kaphatnak, akárcsak egy márkás autó esetében.
Ez inkább azt próbálja sugallni az alkalmazottak felé, hogy bizony a főnöknek sok mindenről kell gondoskodni, sok baj nyomja a vállát, nem árt néha megpihentetni az okos kobakját.
A hagyományos irodai székkel szemben egy vezetői szék jóval nagyobb teherbírású is, egyáltalán nem ritka a 130-150 kilogrammot elbíró kivitelezés. Mintha csak arra próbálna utalni, hogy aki sikeres, annak több mindent van a tejbe aprítania, ami adott esetben a kilóin is meglátszik. De hagyjuk meg ez utóbbit inkább a sztereotípiák kategóriájában, és elégedjünk meg azzal, hogy a több anyaghasználat, több súlyt is elbír, ami pedig a termék promócióban is jól sülhet el.
|
Ha kérdése van hívja ügyfélszolgálatunkat: |
Információk GYIK » Garancia, árucsere, lemondás » |
|
Miért nincs szükségünk háttámlára - a nyeregszék előnyeiA jó testtartáshoz nem szükséges olyan széket vásárolnunk, amelynek háttámlája van. Az egészséges üléshez elegendő egy ergonomikus nyeregszéket választani. |
|
Ültő helyünkben is tehetünk egészségünk megőrzéséértA fizikai aktivitás hiánya negatív hatással van szervezetünkre. Napunk nagy részét az irodában ülve töltjük, mégsem kell lemondanunk az egyszerűbb testmozgásról. Napi 15 percet szánjunk a cikkben szereplő mozdulatsorra és hamarosan érezhető hatásai lesznek kemény munkánknak. |
|
Babzsákfotel, a kényelem megtestesítőjeIgazán kellemes és persze kényelmes pihenésre vágyik, vagy egyszerűen csak szeretné feldobni a szobáját, vagy egy különleges berendezéssel? Ha igen, akkor válasszon egy otthonába illő babzsákfotelt! De hogyan is kell elképzelni egy ilyen rendkívül népszerű ülőalkalmatosságot? |
|
Milyen az igazán kényelmes vezetői forgószék?A vezetői forgószék kiválasztása során az elsődleges szempont a kényelem. Egy cégvezető munkája felelősségteljes és sokszor megterhelő, ezért fontos, hogy mindezt legalább komfortos környezetben végezhesse, és ne kelljen aggódnia gerince egészségéért. |
|
Gerincbántalmakkal küzd? Ilyen forgószéket válasszon!Ha felnőttként már kialakult valamilyen gerincprobléma, és továbbra is ülőmunkát végzünk, különösen oda kell figyelnünk arra, hogyan és miben ülünk. Ebben a cikkben hasznos tanácsokat adunk arra, milyen megoldásokkal lehet megelőzni vagy enyhíteni az ülésből eredő panaszokat. |
|
IrodaSzékem.hu Információk Kapcsolat Irodaszék vásárlás előtt! (Cikkek) ÁSZF Adatkezelési szabályzat Elállás szerződéstől
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Üzemeltető: Mikron Technológia Kft.
(alapítva: 2008)
Akcióink 2026.10.01. - 2026.10.31-ig, ill. a készlet erejéig érvényesek. A meghirdetett akcióink a megadott időszakon belül változhatnak. A különböző akciók, kedvezmények és egyedileg kiadott ajánlatok nem vonhatóak össze és nem halmozhatóak. A webáruházban látható termékképek csak illusztrációk, a meghirdetett színek a valóságban eltérhetnek. Az egyes termékek árai a képeken látható kiegészítőket nem tartalmazzák. A honlapon látható árak magyar forintban értendő bruttó kiskereskedelmi árak, melyek tartalmazzák a 27% ÁFA értékét. A feltüntetett árak, termékképek és leírások tájékoztató jellegűek, és nem minősülnek ajánlattételnek, az esetleges pontatlanságért nem vállalunk felelősséget. Irodaszékeinket egész Magyarország területén bárhova házhoz szállítjuk Önnek. A szállítási díj nem függ a távolságtól.
Budapest • Debrecen • Győr • Pécs • Miskolc • Székesfehérvár • Kecskemét • Nyíregyháza • Szolnok • Esztergom • Szeged • Békéscsaba • Tatabánya • Sopron • Siófok • Szekszárd • Nagykanizsa • Veszprém • Csorna • Szombathely • Pápa • Eger • Paks • Zalaegerszeg • Kaposvár • Mosonmagyaróvár