| +36 70 779 3365 | e-mailt küldök |
A favázas - különféle borítással, számos stílusú ülőfelülettel ellátott – székek nem hiányozhatnak egyetlen család konyhájából, étkezőjéből, illetve egy gyönyörű étterem, iroda vagy tárgyalóhelyiség bútorai közül sem. Soha sem megy ki a divatból, annál is inkább, mert a fából készült váz természetes szépsége semmihez sem fogható.
Nem kell azonban kizárólag a klasszikus kivitelre gondolnunk, hiszen, ha megnézzük a választékot, rögtön láthatjuk, hogy a régies stílustól, a modern változatig, a vagány külsőtől a napjainkban oly népszerű minimál stílusig mindegyiket megtaláljuk ezek között a favázas székek között.

Első körben az étterem, tárgyaló, lakás vagy a ház egyéni stílusát kell figyelembe vennünk. Ha most tervezzük berendezni a fentiek közül bármelyik helyiséget, akkor is könnyű dolgunk van, hiszen elképzeléseinknek megfelelő favázas széket biztosan találni fogunk.
Egyik legkedveltebb modell például a Kentucky, mely igazán modern külsejével, esztétikus és strapabíró borításával méltán rászolgált sokak tetszésére. Egy másik stílust képviselnek a Majorka székek, melyek küllemében klasszikus, kényelmi szempontból kiválóan megtervezett.
A Madeira favázas szék szinte odacsábítja az embert az étkezőasztalhoz, hogy a gasztronómiai élvezeteket küllemével még tökéletesebbé tegye. A karfával ellátott ElisaB, a Mara bárszékek, vagy a favázas rattan hintaszék, mind-mind örök darabok. Képtelenség azonban felsorolni az összes típust, hiszen számtalan, szebbnél szebb favázas széket találunk már rövid keresgélés után - igazi csemege a válogatás, nézelődés.

Megtalálható itt a két személyes Elisa favázas kanapé, mely XIX-XX század hangulatát viszi otthonunkba. Meg kell említeni, hogy manapság nagyon sokan hódolnak annak a berendezési elvnek, mely szerint több kor és számos stílus harmóniába hozható egy légtérben, hiszen kiválóan megférnek egymás mellett.
Ízléses és megfontolt tervezéssel akár irodában, akár otthonunkban olyan környezetet alakíthatunk ki ezeknek a székeknek az elhelyezésével, melyben igazán jó érzés lesz dolgozni, élni.
|
Ha kérdése van hívja ügyfélszolgálatunkat: |
Információk GYIK » Garancia, árucsere, lemondás » |
|
Irodaszék divatNap mint nap forgószékekkel és irodabútorokkal foglalkozom. Épp ezért állíthatom, hogy nincs egységes irodaszék divat. Vannak azonban divatos irodaszékek, amik nem mennek ki a divatból, vagy amelyeket nagyon szeretnek a vásárlók. Ebben a cikkben felsorolom ezeket és a miérteket is "papírra" vetem. |
|
A dolgozószoba ideális forgószékeAmikor eljön az ideje a régi forgószék lecserélésének, vagy éppen most rendezzük be új otthonunk dolgozószobáját, elkerülhetetlenül felmerül a kérdés: milyen irodai széket válasszunk? Most összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat. |
|
Egyszerű forgószékek néhány órás használatraSokak számára a napi többórás ülőmunka megköveteli a fejlett ergonomikus kialakítást, ám mi a helyzet azokkal, akik csak néhány órát töltenek az íróasztal mellett? Milyen szék ideális számukra? A következőkben erre adunk választ. |
|
Milyen fordulaton üljünk? – Ötletek forgószék vásárlása előttA vásárlói igényekhez való igazodás mára olyan méreteket öltött, hogy a forgószék kínálat is egyfajta kavalkáddá vált. Szerencsére! Hiszen, így lehetőségünk van a legmegfelelőbb típus kiválasztására, mind kivitelben mind pedig az árkategóriát illetően. |
|
A sportos vezető irodaszékeHa nem is sportautó rajongó, de szükségesnek tartja, hogy a reggeltől estig tartó ülőmunka során teljes és maximális kényelmet biztosítson a forgószéke, akkor Önnek egy gamer székre van szüksége. |
|
IrodaSzékem.hu Információk Kapcsolat Irodaszék vásárlás előtt! (Cikkek) ÁSZF Adatkezelési szabályzat Elállás szerződéstől
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Üzemeltető: Mikron Technológia Kft.
(alapítva: 2008)
Akcióink 2026.10.01. - 2026.10.31-ig, ill. a készlet erejéig érvényesek. A meghirdetett akcióink a megadott időszakon belül változhatnak. A különböző akciók, kedvezmények és egyedileg kiadott ajánlatok nem vonhatóak össze és nem halmozhatóak. A webáruházban látható termékképek csak illusztrációk, a meghirdetett színek a valóságban eltérhetnek. Az egyes termékek árai a képeken látható kiegészítőket nem tartalmazzák. A honlapon látható árak magyar forintban értendő bruttó kiskereskedelmi árak, melyek tartalmazzák a 27% ÁFA értékét. A feltüntetett árak, termékképek és leírások tájékoztató jellegűek, és nem minősülnek ajánlattételnek, az esetleges pontatlanságért nem vállalunk felelősséget. Irodaszékeinket egész Magyarország területén bárhova házhoz szállítjuk Önnek. A szállítási díj nem függ a távolságtól.
Budapest • Debrecen • Győr • Pécs • Miskolc • Székesfehérvár • Kecskemét • Nyíregyháza • Szolnok • Esztergom • Szeged • Békéscsaba • Tatabánya • Sopron • Siófok • Szekszárd • Nagykanizsa • Veszprém • Csorna • Szombathely • Pápa • Eger • Paks • Zalaegerszeg • Kaposvár • Mosonmagyaróvár