| +36 70 779 3365 | e-mailt küldök |
A hintaszékre gondolva általában egy idős bácsi képe ugrik be, aki egész áldott nap ringatózik székében és szunyókál. Pedig ez a megnyugtató, kellemes mozgás nemcsak az öregek kiváltsága, bárki számára pihentető egy hosszú munkanap után megpihenni ebben az ülőalkalmatosságban. A hintaszékben ülve visszaidézzük gyermekkorunk emlékeit, mikor édesanyánk karjában ringatott.
Azt hihetnénk, hogy mióta világ a világ, azóta létezik a hintaszék. Történészek kutatásai szerint az első hintaszékek Észak-Amerikában készültek a 18. század elején. Eredetileg kerti bútorként funkcionált. A fonott bútor a század közepére egész Amerikában ismertté és közkedvelté vált. Hamarosan Angliában is feltűntek egyes darabok.

Ma ismert formáját Michael Thonetnek, egy német bútorasztalosnak köszönheti, aki 1860-ban megalkotta az első hajlított favázas hintaszéket. A mester által használt technika segítségével a fát kecses formájúvá tudta alakítani, így készülhettek el a klasszikus görög, római minták hatására a híres thonet bútorok. A könnyű súly és a légies formák divatossá váltak, hamar elterjedt a kényelmes hintaszék kontinens szerte.
Az 1920-as években Amerikában egyre népszerűbb lett az összecsukható változat, melyet kirándulások, hosszabb utazások során használtak az emberek.

Kép forrása: wikimedia.org
A krónikus hátfájással küszködő amerikai elnök, John F. Kennedy orvosai is felismerték a hintaszék ergonómikus jellegét, és az úszás mellett ezt az eszközt ajánlották számára, fájdalmai csökkentésére. 1955-ben a P&P Chair Company's el is készítette Kennedy számára az első hintaszéket, melyet a Fehér Házban használt az elnök. Később annyira megkedvelte a bútordarabot, hogy utazásai során az Air Force One elnöki különgépen is tartott egy darabot. Barátainak, rokonainak is rendelt, hogy ők is élvezhessék a megnyugtató, pihentető ülőhelyet.
A klasszikus favázas hintaszékek ma már modern változatban is kaphatóak. Az ülőfelület készülhet rattan fonatból, esetleg jól szellőző membrános szövetborítással. A fa alkatrészeket felváltotta a krómozott fémváz, mely egy modern lakásban mutat a legjobban.
|
Ha kérdése van hívja ügyfélszolgálatunkat: |
Információk GYIK » Garancia, árucsere, lemondás » |
|
Kényelemben tárgyalás közbenEgy sikeres megbeszéléshez nemcsak jó ötletekre és felkészült résztvevőkre van szükség, hanem kényelmes, funkcionális környezetre is. A tárgyalószékek kulcsszerepet játszanak ebben. A megfelelő székek hozzájárulnak a nyugodt, koncentrált légkörhöz, és pozitív benyomást keltenek az ügyfelekben. |
|
Kényelmes tárgyalószékekkel a tárgyalás sikeréértEgy jól megválasztott tárgyalószék többet jelent egyszerű ülőalkalmatosságnál – hozzájárul a tárgyalás gördülékenységéhez, a résztvevők komfortérzetéhez és a professzionális összhatáshoz is. |
|
A klasszikus stílusú iroda vezetői forgószékeAmikor egy klasszikus stílusú irodát képzelünk el, gyakran egy elegáns, sötét tónusú, gondosan megmunkált bútorokkal berendezett helyiség jelenik meg előttünk. De vajon napjaink kínálatában milyen vezetői forgószékek közül válogathatunk, ha klasszikus stílusú irodát szeretnénk berendezni? |
|
Praktikus és kényelmes: fókuszban a tárgyaló- és konferenciaszékekHogy a konferencián vagy a tárgyaláson az üzleti partnereink vagy ügyfeleink ne a szék kényelmetlensége miatt akarják menekülőre fogni, akkor megfelelő tárgyaló- vagy konferenciaszékeket kell választanunk a tárgyaló helyiségbe, vagy konferenciaterembe. Néhány tipp a cikkben. |
|
Kényelmes tárgyalószékek az irodábanKényelmetlen ülőhelyen nehéz koncentrálni, ez pedig befolyásolhatja az ajánlat megítélését és a végső döntést is. Éppen ezért érdemes olyan tárgyalószékeket választani, amelyek nemcsak esztétikusak, hanem valódi komfortérzetet is biztosítanak – hiszen a jó benyomás a kényelemmel kezdődik. |
|
IrodaSzékem.hu Információk Kapcsolat Irodaszék vásárlás előtt! (Cikkek) ÁSZF Adatkezelési szabályzat Elállás szerződéstől
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Üzemeltető: Mikron Technológia Kft.
(alapítva: 2008)
Akcióink 2026.10.01. - 2026.10.31-ig, ill. a készlet erejéig érvényesek. A meghirdetett akcióink a megadott időszakon belül változhatnak. A különböző akciók, kedvezmények és egyedileg kiadott ajánlatok nem vonhatóak össze és nem halmozhatóak. A webáruházban látható termékképek csak illusztrációk, a meghirdetett színek a valóságban eltérhetnek. Az egyes termékek árai a képeken látható kiegészítőket nem tartalmazzák. A honlapon látható árak magyar forintban értendő bruttó kiskereskedelmi árak, melyek tartalmazzák a 27% ÁFA értékét. A feltüntetett árak, termékképek és leírások tájékoztató jellegűek, és nem minősülnek ajánlattételnek, az esetleges pontatlanságért nem vállalunk felelősséget. Irodaszékeinket egész Magyarország területén bárhova házhoz szállítjuk Önnek. A szállítási díj nem függ a távolságtól.
Budapest • Debrecen • Győr • Pécs • Miskolc • Székesfehérvár • Kecskemét • Nyíregyháza • Szolnok • Esztergom • Szeged • Békéscsaba • Tatabánya • Sopron • Siófok • Szekszárd • Nagykanizsa • Veszprém • Csorna • Szombathely • Pápa • Eger • Paks • Zalaegerszeg • Kaposvár • Mosonmagyaróvár