| +36 70 779 3365 | e-mailt küldök |
A forgószék háttámlája az ülőlappal együtt a széknek alapeleme, amelyek tulajdonságait, méreteit a gyártók előre meghatározzák. Így amennyiben változtatni szeretnénk ezen az elemen, mert mondjuk alacsonynak bizonyul, és nem tartja kellően a gerincünket, vagy éppen nem elég széles, akkor forgószéket is váltanunk kell.
Forgószéket nem minden nap vásárolunk, többnyire 4-8 évre tervezünk vele. Ezért nagyon fontos az, hogy jól átgondoljuk, milyen kivitelű forgószéket szeretnénk. Ebben nagy szerepe van a háttámlának is.

Az ideális háttámla teljes hosszában és folyamatosan megtámasztja a gerincoszlopot, a magassága saját testmagasságunkhoz állítható a terhelés mérséklése végett. Deréktámasszal felszerelt, mely ugyancsak állítható magasságú annak érdekében, hogy tökéletesen illeszkedjen az ágyéki görbületbe, ahol a legnagyobb nyomás összpontosul.
Ennek köszönhetjük azt, hogy gerincünk mindaddig kellő támasztást kap, míg a forgószékünkben ülünk. A gyártók ezért ergonómiai kialakítású háttámlákat gyártottak a forgószékekre, melyek ergonómiai kialakítású ülőlappal is társulnak.

A támfelület mellett fontos a helyes testtartás is, ami elsősorban a támla dőlésszögével, vagyis a háttámla és az ülőlap által bezárt szög helyes megválasztásával biztosítható. E tekintetben a helyes dőlésszög még a leggyakrabban használt elülső, asztalhoz előre hajolva ülő testhelyzetben sem lehet kisebb 90°-nál.
Az optimális támasztás, helyes dőlésszög és testtartás esetén a szív, az emésztő- és légzőszervek terhelése jelentősen lecsökken, ami növeli az életminőséget és meghosszabbítja az életet. A támla dőlésszögét a szinkron- és az aszinkron mechanikával tudjuk szabályozni.
Most, hogy már tudjuk, mennyire fontos egészségünkre nézve a forgószékünk háttámlájának kialakítása is, ennek fényében válasszunk forgószéket, hogy egészségünket megőrizve egész nap kényelmesen üljünk munka közben.
|
Ha kérdése van hívja ügyfélszolgálatunkat: |
Információk GYIK » Garancia, árucsere, lemondás » |
|
A pihenés művészeteA TV-fotelek és a relax székek elsődleges célja a maximális kényelem és pihenés biztosítása a mindennapokban. Ergonomikus kialakításuk, dönthető háttámlájuk, lábtartójuk és gyakran extra funkcióik segítenek ellazulni egy hosszú nap után. |
|
Már nem luxus az irodai relaxációA hatékony munkavégzés elképzelhetetlen pihent munkaerő nélkül. Már nem számít luxusnak, ha irodánkban a pihenéshez szükséges eszközöket is használunk. |
|
Forgószék tesztüzembenEgy forgószéket úgy is le lehetne tesztelni fáradásra és teherbírásra, hogy különböző méretű és testsúlyú emberek egész nap leülnek benne, majd felállnak belőle. |
|
A klasszikus stílusú iroda vezetői forgószékeAmikor egy klasszikus stílusú irodát képzelünk el, gyakran egy elegáns, sötét tónusú, gondosan megmunkált bútorokkal berendezett helyiség jelenik meg előttünk. De vajon napjaink kínálatában milyen vezetői forgószékek közül válogathatunk, ha klasszikus stílusú irodát szeretnénk berendezni? |
|
Innovatív megoldások a forgószékek világábanA mai forgószékek ma már jóval többet nyújtanak, mint elődeik: az ergonomikus kialakítás, a testre szabható beállítások és az intelligens technológiák a kényelmet és az egészséges testtartást szolgálják. Az ülés többé nem kompromisszum – hanem tudatos döntés a hatékony és egészségtudatos munkavégzés mellett. |
|
IrodaSzékem.hu Információk Kapcsolat Irodaszék vásárlás előtt! (Cikkek) ÁSZF Adatkezelési szabályzat Elállás szerződéstől
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Üzemeltető: Mikron Technológia Kft.
(alapítva: 2008)
Akcióink 2026.10.01. - 2026.10.31-ig, ill. a készlet erejéig érvényesek. A meghirdetett akcióink a megadott időszakon belül változhatnak. A különböző akciók, kedvezmények és egyedileg kiadott ajánlatok nem vonhatóak össze és nem halmozhatóak. A webáruházban látható termékképek csak illusztrációk, a meghirdetett színek a valóságban eltérhetnek. Az egyes termékek árai a képeken látható kiegészítőket nem tartalmazzák. A honlapon látható árak magyar forintban értendő bruttó kiskereskedelmi árak, melyek tartalmazzák a 27% ÁFA értékét. A feltüntetett árak, termékképek és leírások tájékoztató jellegűek, és nem minősülnek ajánlattételnek, az esetleges pontatlanságért nem vállalunk felelősséget. Irodaszékeinket egész Magyarország területén bárhova házhoz szállítjuk Önnek. A szállítási díj nem függ a távolságtól.
Budapest • Debrecen • Győr • Pécs • Miskolc • Székesfehérvár • Kecskemét • Nyíregyháza • Szolnok • Esztergom • Szeged • Békéscsaba • Tatabánya • Sopron • Siófok • Szekszárd • Nagykanizsa • Veszprém • Csorna • Szombathely • Pápa • Eger • Paks • Zalaegerszeg • Kaposvár • Mosonmagyaróvár